Belülről feszíti a mellkasom valami.. egy érzés, egy gondolat.. úgy, mint amikor gombóc van a torkomban az izgalomtól.. csak most épp a szívem felett van ez a gombóc. Jó nagy gombóc. Nehéz kifejezni mit is érzek pontosan. Fájdalom, büszkeség, bánat, remény, szerelem és hit fura keveréke ez. Ha egy szóval kéne mindezt kifejeznem, csak annyit mondanék: diósgyőri.
Szeretnék kiírni magamból mindent ami bennem kavarog a csapattal kapcsolatban, de ez egy eszméletlenül nagy feladat lenne. Nem is nagyon tudom hogy kezdjek neki. A DVTK 100év c. film vége felé hangzik el egy mondat, ami nagyon szíven talált. Talán ez fejezni ki legjobban, amit érzek: "Esküszöm a fél életem odaadnám, csak egyszer nyerjünk bajnokságot." Ebben benne van minden.. jelenleg semmi nem tenne boldogabbá.. csak egyetlen egyszer éljem át, ahogyan felemelik a játékosok a kupát.. komolyan mondom.. én már akkor boldogan halnék meg. Csak egyszer.. egyetlen egyszer.
A centenáriumi könyv bevetezőjében nagyon jól írja Keresztury Tibor:
"A Diósgyőr egy életérzés, nem pusztán egy csapat. Magnetikus vonzás, ami nem ereszt. Örök szerelem. Gyerekkorban létrejövő, tartós állapot. Egy különleges feeling, amit ha egyszer megérzel, örökre rabul ejt."
És valóban.. örökre rabul ejt. El lehet hanyagolni, meg el lehet nyomni, de elfelejteni vagy megszabadulni tőlle soha. Olyan nincs, hogy valaki szívvel-lélekkel Diósgyőr drukker, aztán egyszer csak hipp-hopp eltűnik ez az érzés, és többé nem érdekli a csapat. Nekem is volt egy páréves kihagyás, mikor egyáltalán nem is foglalkoztam a csapattal, de aztán amikor augusztusban Danival kimentünk a Békéscsaba meccsre, minden megváltozott. Viszatért belém az élet. Az igazi, fanatikus Diósgyőr szurkoló vére. Minden, amit 2évig elnyomtam, mint egy gejzír a felszínre tört. Hiába nb2, hiába vesztettünk és hiába volt botrányosan rossz mérkőzés, de.. megint azt éreztem, amit az első komoly meccsemen, amikor még a régi lelátón a tömeg közepén 14évesen egy Honvéd meccsen Zsoltival végig tomboltuk az egész mérkőzést. 1-0ra nyertük a meccset, és onnantól beigazolódott, amit már akkor is ezer helyen hallottam.. ha egyszer kimész egy meccsre, utána függővé válsz. Ezt követte még egy 3-0 a ZTE ellen, és egy 0-0 az MTK-val. Innentől kezdődik az én DVTK-s időszámításom. 2005-2006os bajnokság, őszi szezon vége.
Most pedig.. 5év elteltével a "szégyen évében" döbbenek rá, hogy nekem mennyire sokat jelent ez a csapat. Pontosabban maga a klub. Az, hogy én is drukker vagyok, és igenis ez az életem része. Méghozzá egy elég fontos része. Büszke vagyok rá. Mint ahogyan arra is, hogy nem tartozok azok közé a divat-drukkerek közé, akik most, hogy a csapat lecsúszott, már le is tagadják hogy ők valaha meccsre jártak. Aki diósgyőri, az a szarban is drukker, meg a tabella csúcsán is. Aki meg csak azért járt ki, mert akkor éppen menő dolog volt, az nem igazi szurkoló.. csak egy szánalmas majom.Persze én nem vagyok ultra, vagy egy megszállott, de a magam módján imádom a csapatomat. Sőt, legszívesebben világgá kürtölném, hogy én Diósgyőrös vagyok, és mindenki más bekaphatja! Számomra ez az egy csapat létezik, én a külföldieket is leszarom. Jójó, persze van kedvencem, de én soha nem fogok tudni úgy szeretni egy másik klubcsapatot, mint a Diósgyőrt. Mert engem nem érdekel más.. CSAK A DIÓSGYŐR!
