viktornapló

Ezt szeretem. Mikor felkelek reggel, kinézek az ablakon, és érzem hogy ez a nap arra lett teremtve, hogy én a Bükkben töltsem el. Ragyogó napsütés, kellemes őszi meleg, enyhe szél. Ennél jobb időt kívánni sem tudnék. Valahogy ősszel érzem magam a legjobban. A vénasszonyok nyarán. Szerelmes vagyok az őszi tájba. A horizonton felbukkanó első fényfoszlányokba, a csípős reggeli szélbe és a meleg déli napsugarakba. A levegő nehézkes illatába, a sárguló erdők hangulatába, és a zörgő falevelek hangjába. Csodálatos.

Gondoltam, ha már neki indulok, nem aprózom el. Fújtam a kerekekbe, elmormoltam egy imát, hogy a fékek még működjenek, és a gép se essen szét alattam, aztán nyeregbe pattantam. A nagy lendület talán már túlzó is volt, odaúton elgázoltam egy félrészeg ombrét a kisvasút sínjei mellett. Én egy előre bukfenccel az árokban kötöttem ki, neki egy haja szála sem görbült. Hangjelzés.. Egyébként az út Lillafüredig meg sem kottyant. Habár még csak másodjára tettem meg, de már van akkora arcom, hogy ezt fapofával kijelenthessem. Ráadásul le is hagytam egy jóval edzettebbnek, vagy legalábbis felkészültebbnek tűnő bringást is. Jó kis motiváció volt ez. Olyannyira, hogy az első pihenőmet Lillafüred után, a Szinva-forrásnál tartottam. Büszke is voltam magamra.

Viszont a neheze innen következett. Lusta-völgy. Megtévesztő elnevezés. Az első szakaszt csak azért is tekerve tettem meg, de nem kis erőkifejtésembe került. Utána egy kis séta, tekerés, újabb séta, aztán fel is értem. Egészen különleges élmény volt begurulni a rétre. Rögtön a kedvenc helyem vettem célba. Fekhelyet rögtönöztem magamnak egy ott talált tuskóból és a hátizsákomból, tettem egy halk háttérzenét, és átadtam magam a természetnek.

Körül-belül egy órát tölthettem el így. Fel sem tűnt, hogy őszinte legyek. Kicsit felbátorított a meleg napsütés, és pár percet mezítláb is eltöltöttem, de azért annyira jó idő nem volt. Szívesen maradtam volna még, de a korgó gyomrom indulásra sürgetett. Gondoltam egyet, és visszafelé már nem a Lusta-völgyön hanem Jávorkút felé mentem. Remek döntés volt. Innentől kezdve szinte tekernem sem kellett, vitt az út magától. Sőt.. nemhogy vitt, repített. Gyönyörű volt a táj, iszonyatosan jó ötlet volt arra menni.

Annyira feltöltött ez a rövid túra, hogy szárnyalni tudtam volna a boldogságtól. Egyszerűen szavak nincsenek arra a nyugalomra és belső békére, amit akkor éreztem, mikor a leereszkedés előtt egy utolsó pillantást vetettem a tájra. Csodálatos volt. Érdemes élni az ilyen pillanatokért.

Néhány óra múlva csatába indulok; egyedül, de mégis több ezer társammal együtt. Visszahódítjuk Erdélyt, és bevesszük a legnagyobb román falut. Egy év telt el az emlékezetes Nyugat-európai kalandozás óta. Remélem ezúttal egy győztes csatából térek haza, csordultig telve büszkeséggel és emlékekkel.

Készüljetek szőrös talpúak, közeleg a legrosszabb rémálmotok!

Beszámoló: czimborak-dvtk.blog.hu/2015/03/31/czimbora_on_tour_bukarest

Nem tudjuk biztosan hogy létezik-e Isten. De a hit abban, hogy van aki irányít, érzékelhetővé teszi a felfoghatatlant. Talán van Menny és Pokol, talán nincs. Viszont a két véglet ismeretében könnyebben érthetővé válik, hogy együtt és nem egymáson át kell haladni előre.

A hit ad reményt, és a remény ad célt az életnek. A cél pedig a halhatatlanság, amit életünkben kell elérni. Így a halálunkkal nem szűnik meg a létezésünk, mert a létezés az egyetlen örökségünk, amit tovább kell adnunk.

Ha hisztek egymásban, együtt halhatatlanná váltok.

...és ilyenkor lenne minden rendben. De nem itt, nem ezekkel, nem egyedül. Vele, aki még nincs velem. Mennyire hiányzol.. és még azt sem tudom ki leszel.

A Bükk-fennsík.

Felkeltem reggel, kipillantottam az ablakomon, és tudtam, hogy Isten ezt a napot arra teremtette, hogy én elhagyjam a betondzsungelt. Nem sokat gondolkoztam, elkészültem, és már indultam is a Bükkbe. Tavaly feltöltöttem a telefonomra néhány térképrészletet a hegység turistaútjairól, így volt miből válogatni. Végül is Három-kőt tűztem ki célul.

Egy darabig azon az úton haladtam, amin 8,5 éve Fürjésznével, Tédével, Kalával meg Tickával mentünk. 8,5 év.. milyen hosszú idő ez, Te jó ég.. Kevés dologra emlékeztem már arról az útról, de jó volt most megint arra járni.

Gyönyörű volt. A napot egyetlen felhő sem takarta ki az égről, egyszerűen tökéletes, túrázásra való idő volt.

Erre a sírra nem emlékeztem, pedig el kellett jönnünk mellette. A sisak csavarral van a fejfához rögzítve. Nem tudom az árulkodóbb-e, hogy ezt így kellett megoldani, vagy az, hogy én ezt megnéztem.

Erre az emlékműre viszont tisztán emlékeztem a mai napig. Akkor gondoltam először arra, hogy ha egyszer meghalok, engem a Bükkbe temessenek el.

Egyik kedvenc képem. Gyönyörű.

Ebben a házban szívesen eltöltenék egy kis időt. Nyáron. Távol mindentől. Kenyér, szalonna, kolbász, paradicsom, lilahagyma, sör, bláz, egy barátnő és én. Szinte tökéletes.

Keresd a hógolyót.

Egyik sem nyert. Irány Három-kő!

Most erre mit lehet mondani? Ezt látni kell. Különben itt már közel jártam a célhoz, az előttem lévő hegy mögött van a csúcs.

Az óriások asztalán.

Nem lehet megunni.

Egy pillantás hátra, nemsokkal azelőtt, hogy a csúcsra érnék.

Végre.. a cél. Ez a látvány magáért beszél. Mit is tudnék én, halandó ember ehhez hozzáfűzni? Fogalmunk sincs az időről. Az időtlenségről.

Hatalmas érzés volt, ahogy kiléptem az erdőből, és ez a látvány tárult elém. Mint ha a világ tetejére értem volna fel. Leírhatatlan.

A kibaszott világ tetején. Indultam a mélyből, a koszos, taknyos, beteg városból, és 4,5 óra múlva én voltam a legboldogabb ember a világon. Érdekes párhuzam vonható ha óra helyett évet számítok.

Tartottam attól, hogy rám sötétedik mire visszaérnék Lillafüredre, így Répáshuta felé vettem az irányt. Ezt sem telt eseménytelenül. A túrabakancsom, amely már 8 éve hűségesen szolgál, megszivatott. Levált a talpa.

Hatalmas mázli, hogy dupla talpa volt, és hogy volt nálam pótzokni. Nem volt gond a tapadással.

Egy óra alatt leértem Répáshutára, kicsit még vártam a buszra, aztán irány haza. A város már sötétségbe borult, mire leértem a hegyről.

Sajnos nem ismertük személyesen egymást, de nagyon megviselt a halálod híre. Először el sem akartam hinni, amit olvasok. Hogy lehet hogy ennyi volt? Hogy nincs tovább? Ez nem.. ez biztos csak valami tévedés.

De nem tévedés. Eltávoztál közülünk, és most már a Nagy Legendáinkkal együtt játszol tovább. Istenem.. úgy érzem, mint ha egy közeli barátom veszítettem volna el. A nagy diósgyőri család része voltál te is, és így mindenkinek egy kicsit a fia/testvére is egyben. Nagyon fogsz hiányozni nekünk. Az én emlékeimben mindörökké az a mosolygós arc maradsz, aki 2012. május 5-én Pécsen a kerítés túloldaláról boldogan csapott a tenyerembe.

Nyugodj Békében Bence!

Egy korszak ért véget.

Nincs többé séta a 3A-s busztól. Nincs többé Babér utca. Nincs többé terasz a zöld napernyőkkel, és a fekete kovácsoltvas székekkel, meg a türkiz mozaikos asztalokkal. Nincs többé a kék reluxás bejárati ajtó, amit egyszerűen képtelenség volt halkan bezárni. Valahogy mindig olyan hangja volt, mint ha emberesen bebasztam volna magam mögött. Nincs többé az a jellegzetes Siesta illat sem, amit még most is érzek az oromban és nincs többé a levezető lépcső után elénk táruló küzdőtér.
Nincs többé Orsi, és a jellegzetes nevetése, és nincs többé Zoli sem. A cowboy csizmával, a tipikus bajusszal, és a hosszú hajjal. Nincsen több nagy megfejtése a semmiről, miközben felváltva néz HírTV-t, ATV-t és EchoTV-t, függetlenül attól, hogy a vendégek mit szeretnének. Nincs többé félvodka+sör kombó érkezéskor. Nincs többé meccsnézés a kivetítőről. Nincs többé makukázás a műanyag tálakba meccs alatt. Nincs többé bárszéken ücsörgés a pult mellett, és nincs többé cigizés hátul, a műanyag asztalnál sem.
Nincs többé a jókedélyű fradista öreg. Nincs többé a lapátkezű szaki, aki szilánkosra törte a kezem minden kézfogásnál. Nincs többé a csendben, egy pohár borral a sarokban ücsörgő bácsi. Nincs többé Zolika és a huncut arcú barátnője (akit szívesen rommá kúrtam volna). Nincs többé az a jópár kocsmabútor sem, akik mindig ott ücsörögtek valamelyik boxban..... és nincs többé Spisák sem.
Na igen.. Spisák. A nagydarab, tohonya, folyton hullarészeg, össze-vissza motyogó, de mégis jószándékú figura. Spisák, akinek az elmúlt 3 évben minden egyes alkalommal újra és újra be kellett mutatkoznom, mert olyan totál volt mindig amikor találkoztunk, hogy soha nem emlékezett rám. Spisák, akivel ha a köszönésnél akár csak egy szóval is többet beszéltem, levakarhatatlan hangfosóvá változott. Azért nem szófosó, mert csak minden 20. szavát értettem, a többi csak artikulálatlan hanghalmaz volt. Spisák, aki ha nem fárasztott valakit, akkor aludt. Egyszer egy ilyen alkalommal telemakukahajazták a kapucniját. Otthon, a felesége vette észre..

Hát ennyi volt. Bezárt a Siesta, a TÖRZSHELY, és vele együtt az emlékek is a feledés homályába vesznek.

december 19.
Milán, Hoki meg én elmentünk a sportcsarnokba, a DKSK utolsó ezévi meccsére. Egész komoly hangulat volt, és bár vereség lett a vége, de nagyon bejött. Így hogy uborka szezon van, simán elképzelhetőnek tartom hogy többet járjunk ki. Most pörög a Devecsering őrület, úgyhogy nem hagyhattuk ki hogy a szünetben ne toljunk egyet.

december 20.
Most vannak az U20-as jégkorong VB IIA csoportjának meccsei a jégcsarnokban. Még az életben nem voltam jégkorong meccsen - ahogy kosár meccsen sem - de azt hiszem ebből is rendszert fogunk csinálni. A hollandok ellen játszott a válogatottunk, és nyertünk is 7-2re. Mint említettem, a Devecsering őrület határtalan, és hát ugyan hol lehetne a legjobb képet lőni, ha nem a holland szurkolókkal? Még a meccs elején kinéztünk magunknak egy nagy zászlót, aztán a meccs végén mikor láttuk ki a gazdája, gyorsan le is szólítottam. Röviden elmagyaráztam neki hogy miről van szó, és hogy megtartaná-e nekünk a zászlóját a háttérben a kép erejéig. A csávó értékelte a dolgot, röhögött nagyon.

Ezután el akartunk menni a Grizzlybe, mert úgy tudtam, hogy amatőr stand up comedy verseny lesz. Hát nem volt. A "Pozitív Miskolc" rendezvénysorozat egyik eseménye lett volna ez, de érdeklődés hiányában elmaradt. Mennyire ironikus.. Hoki haza, Milán, Vitya meg én át a Vikingbe sörre. Vitya lépett az uccsó busszal, én meg Milánnal átmentem a Forintba. Leültünk a pultnál, és pofátlanul kibeszéltünk minden egyes nőt. Egytől-egyig. Közben ránk csörgött Dani, hogy menjünk át a Daliba. Onnan már egész kevés dologra emlékszem. Aztán miután már mindenki menni készült, még én lenéztem a Zaccba Tédéhez, Blankához meg még valami gádzsihoz. Söröztünk ott is, de kicsit homályos már az is. Összességében kurvajó este volt.

december 22.
Végre ez a nap is eljött. Czimborák Világvége buli II. A tavalyi után egyértelmű volt, hogy idén is megtartjuk. Óriási volt megint. 10-11 között volt gyülekező a Martiniben. Dani és Viktor már alapból részegen, az irodából jöttek, úgyhogy nekik meg volt alapozva a hangulat. Amíg vártuk hogy megjöjjön mindenki, bedobtunk pár kört, tettem egy mixet, röhögtünk Viktoron, hogy állva alszik.. szóval már jól indult. Bejött egy csávesz, egy az egybe úgy nézett ki mint Snake Plissken 50 évesen meghízva. Ellőtte a nap dumáját is: -Katika, fel tudnád tölteni az egyenlegem? -Persze. Milyen? Vodafon, T-Mobil? -Nokia. Dőltünk. Végre befutott a besenyei osztag is, így már teljes létszámmal ittunk még egy kört, aztán irány Kopaszhoz. Illetve nem.. Dani, Gergő, Vitya meg én még bementünk csocsózni a Balatonba. Ott is egy kör, aztán így Kopihoz. Gergő egyből betámadta a kutyát: -Kopasz, hogy hívják a kutyád? -Bolhás. -Mi? Balázs? Kezdődött a sütés. Kopasz a tárcsánál sürgött-forgott, mi meg a zöldségeket pucoltuk, aprítottuk. Ja és adtunk egy cumshotot Balázsnak az uborka hajával. Elkészült az első hambi.. hát komolyan arra szavak nincsenek. Olyan burgert csinált ez a köcsög, hogy nem lehetett abbahagyni az evést. Be is túrtam kettőt egyből, ami viszont már túlzás volt, ugyanis utána órákig mozdulni alig bírtam, annyira szarul lettem. Túl ettem magam. Sötétedésre már valamivel jobban lettem, csak hát addigra meg már az idő hűlt le nagyon. Jó hát mondjuk mit vártam, télen kertipartizni.. Milán lépett, előkerült a TátraTeám, meg valaki pálinkája is. Pár kört behajítottunk azért. Ment végig az ökörködés, hatalmas volt a hangulat. Fogalmam sincs hány óra felé, de arra emlékszem, hogy Vityával meg Gergővel sétálunk a Siesta felé. Aztán Gergő valahogy eltűnt, senki sem tudja hogyan, úgyhogy Vityával maradtunk ketten. Még a Vörösmartyn beugrottunk a kocsmába egy csocsóra, aztán valahogy hazakeveredtünk. Az este vége már erőteljesen homályos, de még igy is kurvára adta. Veszett egy brigád ez. Ez meg abszolút a nap száma: Pharrell Williams - Happy

december 23.
Zsuskáék ma költöztek Tökölre. Hívtak költöztetőket úgyhogy sok dolgunk nem volt, de azért segítettem ahol tudtam. Egészen hamar végeztek.

december 25.
Este felmentem Tédéhez, aztán együtt le a Zaccba Safihoz. Kezdésként bevágtam két sört 10 perc alatt. Utána elmentünk csavarogni, felkavart, "köptem" majd vissza a Zaccba. Botrányosan viselkedtünk, csoda hogy nem basztak ki minket. Csocsóztunk is egyet, az is nagy volt. Simán jó este volt.

december 27.
Milán rám csörgött, hogy este nem-e csinálunk valamit. Vittem magammal Tédét. Soproni, Kolombusz, Forint. Így indult a kocsmakör. Mindenhol egy sör. Zsuzsi is bent volt a városba, úgyhogy hozzájuk csapódtunk a Szomjas Szerdába. Aztán át a Vikingbe, majd Milán levállt, én meg vissza a Szerdába. Sör sört követett, Hatalmas mennyiséget öntöttem magamba. Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt Zsuzsit újra látni. Akkor értettem meg hogy mennyire hiányzott, amikor átölelt. Szomjas után még voltunk a Bulldogsba, de arra már egyáltalán nem emlékszem. Állítólag balhéztam valami leszbi pinával. Kérdőjel. 4-5 között értem haza.

december 28.
6kor ébresztő, irány Tökölre Zsuskáékhoz. Még részeg voltam. Nagyjából Hatvannál jártunk már, mire valamennyire kitisztult a fejem. Keletiből villamos, HÉV, aztán meg is érkeztünk. Nagyon fasza kis lakást vettek, jól is néz ki meg jó helyen is van. Mivel nem sokat aludtam éjszaka, így délután ledőltem pihenni. Elég sokat aludtam, mire felébredtem már lassan indultunk is. Zsuska meghívott minket színházba. Jó zsaru, rossz zsaru. Stól meg Szabó Győző. Nem volt olyan tré. Egyébként nagyon szép volt BP éjszaka. Az Andrássyn sétáltunk kicsit.. simán üti a színvonalat. Utána kitettek a Dürer előtt, ők vissza Tökölre, én meg beálltam a sorba. Egy órát álltam kint, közben oltogattam egy gádzsit is, de full gyökér volt. A kurvahosszú sor miatt lekéstem a BSWt, ami bosszantott azért. Alig hogy beléptem, rögtön belebotlottam Brízibe, Zsuzsiba, Norbiba, meg még pár arcba. Aztán megjelent Snip Anitával, és kicsit később Tédé is. Kis örömködés. Az egész OMF egyébként kibaszott jó volt. Tédé meg Braz random felléptek a kisteremben, az is kurva jó volt. A tutigádzsiból egy refrént dupláztam Tédének, na az nagy volt. Ugye színházból mentem, úgyhogy kicsit kitűntem a tömegből full ólaszban egy hip-hop fesztiválon. Így színpadra állni.. na sebaj. Belefutottunk véletlenül egy fellépésbe, fogalmam sem volt ki az arc a színpadon, de úgy tolta, hogy az előtt le a kalappal. Mint kiderült, még a pöcsöm fel sem állt, amikor ez az arc már reppelt. Kurva jól tolta. Közben minden spanunk haza ment, úgyhogy csak Tédével maradtunk ketten. Mászkáltunk, belefutottunk ismerősökbe, elpattintottunk egy cigit velük, sztorizgattunk, megnéztük a DSPt meg Mikeet.. az de kurvajó volt. Összefutottunk Rapsterrel is.. húú de régen láttuk már.. Velük lógtunk egy kicsit, aztán meg beültünk a VIPbe. Na az nagyon komoly volt. Ültünk a kanapén szétterülve, lábunk az asztalon, és nevettünk mindenen. Ekkorra adta be a moresz. Baszott jó volt csak ott ülni, gondtalanul, és szakadni mindenen. Legszebb pillanatai voltak annak a napnak. Utána lesétáltunk a Keletibe, az is nagy fless volt. Full kihalt utcákon, tök idegen városban.. tetszett. Az első vonattal jöttünk haza, fél9re kerültem ágyba.

december 29.
Este 6kor Gergő telefonjára ébredtem, hogy akkor megyek-e a Jegesmaci meccsre. Össze szedtem magam, aztán indulás. A Vikingben volt gyülekező, Vitya, Milán, Gergő, Józsi úr, meg még pár srác. Együtt át a jégcsarnokhoz, hát fhúú milyen sor állt ott. Még jó hogy meg volt már a jegyünk. A meccs kurva jó volt, nagyon jól éreztem magam. Szarrá verték a buzifradit a Macik, úgyhogy elégedetten jöttünk ki. Már csak a vízilabda meccs hiányzik a repertoárból.

december 31.
Szilveszter a koliban. Az éjszaka, amit úgy ahogy van kitöröltem az emlékezetemből. Úgy látszik, a szilveszterezés nem nekem való. Az elmúlt tíz évben legfeljebb 2-n éreztem magam jól. Kicsit szar arány.