Egy korszak ért véget.
Nincs többé séta a 3A-s busztól. Nincs többé Babér utca. Nincs többé terasz a zöld napernyőkkel, és a fekete kovácsoltvas székekkel, meg a türkiz mozaikos asztalokkal. Nincs többé a kék reluxás bejárati ajtó, amit egyszerűen képtelenség volt halkan bezárni. Valahogy mindig olyan hangja volt, mint ha emberesen bebasztam volna magam mögött. Nincs többé az a jellegzetes Siesta illat sem, amit még most is érzek az oromban és nincs többé a levezető lépcső után elénk táruló küzdőtér.
Nincs többé Orsi, és a jellegzetes nevetése, és nincs többé Zoli sem. A cowboy csizmával, a tipikus bajusszal, és a hosszú hajjal. Nincsen több nagy megfejtése a semmiről, miközben felváltva néz HírTV-t, ATV-t és EchoTV-t, függetlenül attól, hogy a vendégek mit szeretnének. Nincs többé félvodka+sör kombó érkezéskor. Nincs többé meccsnézés a kivetítőről. Nincs többé makukázás a műanyag tálakba meccs alatt. Nincs többé bárszéken ücsörgés a pult mellett, és nincs többé cigizés hátul, a műanyag asztalnál sem.
Nincs többé a jókedélyű fradista öreg. Nincs többé a lapátkezű szaki, aki szilánkosra törte a kezem minden kézfogásnál. Nincs többé a csendben, egy pohár borral a sarokban ücsörgő bácsi. Nincs többé Zolika és a huncut arcú barátnője (akit szívesen rommá kúrtam volna). Nincs többé az a jópár kocsmabútor sem, akik mindig ott ücsörögtek valamelyik boxban..... és nincs többé Spisák sem.
Na igen.. Spisák. A nagydarab, tohonya, folyton hullarészeg, össze-vissza motyogó, de mégis jószándékú figura. Spisák, akinek az elmúlt 3 évben minden egyes alkalommal újra és újra be kellett mutatkoznom, mert olyan totál volt mindig amikor találkoztunk, hogy soha nem emlékezett rám. Spisák, akivel ha a köszönésnél akár csak egy szóval is többet beszéltem, levakarhatatlan hangfosóvá változott. Azért nem szófosó, mert csak minden 20. szavát értettem, a többi csak artikulálatlan hanghalmaz volt. Spisák, aki ha nem fárasztott valakit, akkor aludt. Egyszer egy ilyen alkalommal telemakukahajazták a kapucniját. Otthon, a felesége vette észre..
Hát ennyi volt. Bezárt a Siesta, a TÖRZSHELY, és vele együtt az emlékek is a feledés homályába vesznek.
