Este 10fele lőttem ki a gépet, nem bírtam már tovább várni a feliratra az új Trónok Harca részhez, ráadásul valószínűleg be is aludtam volna rajta. Nem tudom miért, de nem bújtam be az ágyba. Ráfeküdtem csak úgy játszósba, és arra gondoltam, hogy úgy sem tudnék így elaludni. Feküdtem így még egy darabig, üres fejjel, csak néztem a sötétséget, és a következő pillanatban már hajnali negyed5 volt. Azon kaptam magam, hogy a kukipárnát ölelgetem. Elkezdtelek tapogatni magam mellett, és mikor feleszméltem, borzasztóan elkeseredtem. Visszabújtam a párnámhoz, és próbáltam felidézni, minden egyes éjszakát, amikor kiskifli-nagykiflibe feküdtünk, és teljesen rád telepedtem, ahogy szoktam. Próbáltam felidézni a hajad illatát, a szuszogásod hangját, a bőröd puhaságát, és akkor tudatosult.. 5 hónap és 9 nap elteltével, hogy vége. Ennyik voltunk, és soha nem lesz már olyan mint eddig. Úgy hasított belém, olyan élesen vágott a szívem felé, mint ha egy kés a lelkemet akarná szétcincálni. Innentől már nem is tudtam visszaaludni. Rád gondoltam, ránk, és kerestem hol veszítettük el egymást.. hol volt a vége, amit én nem vettem észre.. mikor ment el előttem a vonat úgy, hogy én meg ott maradtam a peronon, és mint a hülyegyerek akinek fogalma sincs mi zajlik körülötte, és továbbra is várja a vonatát. Úgy készültem arra két éven keresztül, hogy el kell válnom tőled, hogy a végén mégsem kiálltottam megálljt. Aztán jött a január, és én elfelejtettem hogy elváltunk. Elfelejtettem, vagy nem akartam rá gondolni.. nem tudom.. Eltettem a fiókba, bezsúfoltam a többi kacat közé, és elégedett voltam magammal. Aztán jött 2013.06.11., 4:14 és a fiókból kikúszott 2.5 év, hogy szembesítsen az igazsággal. Elmentél. Szakítottunk, és vége. Egy dolgot viszont nagyon bánok, és sosem bocsájtom meg magamnak.. nem fogadtam a csókod, mikor elengedtelek a villamoshoz. Ezer és ezer csókot adtál már nekem, de talán ez lett volna a legfontosabb. Most már sosem derül ki.
Ég veled.
