Valami hiba van az elméletben. Nem tudom, miért érzem ennyire a hiányod.. úgy tűnik bedurvult a kísérlet.
A reggelek a legrosszabbak. Már az ébresztőhangot is lecseréltem, hátha könnyebb.. de nem. Félkómásan kibotorkálok a konyhába, az egyik kezemmel még a kezed fogom álmomban, a másikkal odateszek egy teát, és már fordulnék is vissza hozzád az ágyba. De nem vagy már ott. Elillant az álom, és már semmi nincs a kezemben.. és ekkor kegyetlenül gyomorszájon vág az érzés. Elmentél. Én meg nem találom a helyem az üres lakásban. Mindenhol ott vagy. A bögrében, a pirítós sütőben, a pulton, a celfánon, a fogkefében, a tükör előtt, a lépcsőházban, a járdán, a buszmegállóban.
El kellene engedjelek.. tudom.. nehéz.
