A következő idézetet abból a könyvből másolom ki, amit épp olvasok. Azért pont ezt a részt, mert ez áll a lelki világomhoz a legközelebb. Talán ez fejez ki engem igazán. Ha elolvasod, próbáld meg erre az időre kizárni a külvilágot. Próbálj meg koncetrálni rá. Képzeld el a helyzetet.. mintha megjelenne lelki szemeid előtt az egész idilli állapot. Engem nagyon magával ragadott.
Sánta Ferenc - Isten a szekéren
7. Szalma-boldogság(részlet)
"..Végig nyújtózkodtam a puha, erős ágyon. Éreztem hogy melegít, nem fázik a hátam.
Késő este volt már, amikor eloltottam a villanyt. Feleségem fejét a vállamra vontam. Ő pedig odasimította homlokát az arcomhoz. Egy-egy kis kacagás kibuggyant a száján. Aztán szép csendesen az utolsó is elhalt. A kályhában még izzott valami kis parázs. Néha fel is lobbant, s gyönge, kedves hangon durozsolt is hozzá, mintha erős tűz lenne. Örült a játéknak, s a sok kis nevetését felküldte a falra. A mennyezeten táncolt, ott töltötte a kedvét. Egyedül voltam már, és hagytam, szólaljon, keljen a gondolatom. Alattam megzizzent a szalma a mozdulatomra. Nem akartam hallani a hangját, s hogy űzzem a fülemből, előhívtam a feleségem kacagását.
[..] A feleségem kacagni kezdett. Azt hittem, már alszik, de kacagott, úgy kacagott, hogy megrebbent mellettem a válla. Csendesen reászóltam.
- Sok lesz a boldogság, hagyjál holnapra is.."
