Vissza olvastam az előző bejegyzést, kommentekkel együtt. Aki nulla az egy nulla. Akit így lehet befolyásolni, és ennyire be is vesz mindent amit mondanak neki, anélkül hogy a másik oldalról egy csepp információt is meghallgatna, az nekem ne hencegjen azzal hogy ilyen meg olyan felnőtt.
Aki egy novella méretű kommentben alig tud egy kerek, szép, egész mondatot leírni, szavakat ragozni, összefűggően beszélni, az nekem ne mondja hogy gyerek vagyok. Azzal hogy idegen, vagy a köznyelvben kevéssé ismert szavakat használsz, nem leszel több. Tőlem főleg nem. Egyetlen év van köztünk, hova vágsz fel ennyire? Egyáltalán nem értem miért kezelsz úgy mint egy taknyos kölyköt. Semmi okod rá, nem is ismersz. Egyetlen szót nem váltottunk még szemtől szemben.
Ha olvasod az írásaimat, olvasd. Engem nem izgat. Azért publikus. De ne próbálj engem fúrni, fikázni, vagy lenézni. Igaza van Lillának, ott a nőd, légy vele boldog, és felejtsetek már el engem! Ti jobbra, én balra. Minek kellek én?
Ezek voltak az utolsó perceim, amit arra pazaroltam, hogy neked/nektek üzenjek. Innentől legfeljebb ha reagálnom kell valamire, akkor hallotok rólam. Eddig sem kerestem a társaságotok, most sincs rá szükségem. Ez maradjon is így.
