viktornapló

A centrum mögött találkoztam Danival és Pikuval 4kor, majd együtt le a Balatonba. Jött még Kopasz és Gino, legurítottuk a söröket, aztán 5kor elindultunk. Útközben ment a szokásos marhulás, az egyik pihenőnél találkoztunk 5 kövesdivel, beszélgettünk velük kicsit, aztán azon nevettünk hogy mi is ilyenek leszünk 30-40év múlva, mikor majd megyünk meccsre. Győr előtt, mikor letértünk a pályáról, begyújtottuk a füstbombákat, amiket Daninak adtunk Pikuval szülinapjára, csináltunk képeket is, meg videót is, bár én nagyobb füstre számítottam.

Miután megérkeztünk Győrbe, meg akartuk látogatni a Korong kocsmát, ahol tavasszal olyan kellemes emlékekkel gyarapodtunk, de sajnos most a rendőrök még a közelébe sem engedtek, úgyhogy jobbhíjján bementünk a stadionba. 500ért sör, aztán elfoglaltuk a helyünket a drapink mögött. A meccs.. hát először is vállveregetés magamnak hogy vittem szemüveget, másodszor meg vállveregetés a csapatnak, mert simán leírtam a picsába az egész stábot, amikor idejött Tomiszláv SZIVACS, és most be kell látnom, tévedtem. Jól játszottunk, hajtós, tüzes, izgalmas, élvezhető meccs volt, és bár kicsit hiányérzetem van amiért nem tudtunk nyerni, hisz simán ott lógott a levegőben hogy két góllal vezessünk, de ettől függetlenül ez is jó eredmény.

Hazafelé még Tatabányán megálltunk egy burgerkingnél, aztán.. hát valahogy sikerült kurvára eltévedni, és kb ilyen lyukóhoz hasonló földutakon kóvályogtunk legalább 10 percig, mire nagy nehezen kikecmeregtünk oda, ahonnan elindultunk. Kevés röhögés út közben.. Végül 3ra értünk haza, és összességében.. az a tipikus túra, amikor vigyorogva szállsz ki hajnalban a kocsiból, és a Futball Faktorból elhíresült szavakat mormolod magadban, amíg elérsz az ajtóig: "naná hogy kurvára megérte!"

06.17-07.19.

5hetet töltöttem önkéntesként a megyeiben, a II-es Belgyógyászaton. Amennyire nyűg volt az elején, annyira megszerettem a végére. Fontolgattam, hogy maradnom kellene még, de tekintve hogy önkéntes munka, így hát egy fillér fizetést sem kaptam.. na meg ugye elvégre csak nyár van, és így lehetőségem sincs egész napos programra.. nem mint ha eddig lett volna ilyen..

Hogy nézett ki egy átlagos napom? 5:40 és 6:00 között kikászálódás az ágyból, attól függően aznap hajnalban mikor értem haza. Gyors készülés, reggeli, aztán indulás 6:30 körül. Odaúton vagy olvasás vagy Bonobo hallgatás, vagy esetleg mindkettő. Általában nem értem be kereken 7re, pár perc késéssel léptem be mindíg. Elmentem az őrző előtt, be az öltözőbe. Átöltöztem, tollat a póló nyakához tűztem, kulcsot az övre, névtáblát a  pólóra, aztán indulás. Az őrzőben körbeköszönés, kézmosás, és attól függően mennyi az idő, ücsörgés még ott egy kicsit. Közben befutott Gyuszi és István is, aztán együtt fél8kor elindultunk a szokásos reggeli körre. Először az őrzőről szedtük fel a beutalókat, majd a férfi, és női oldalról is. Az ultrahangot és a röntgent általában István vitte, az endoscopiára, és ERCPre szóló beutalókkal én foglalkoztam. Tehát miután megvoltak a papírok, lesétáltam a GEAra, leadtam Heninek a mappákat, megnéztem a napi programot, egyeztettem a II-esről hány beteg van, aztán tettem a jeleket magamnak a papíromra: melyik betegnek van lent a papírja, melyik beteget hoztam már le, és melyikük végzett már. Andi általában kért már akkor egy gasztróst, úgyhogy mentem is fel a székért, és a betegért. Útközben cseverészés, nyugtatás, hogy nem lesz az olyan rossz.. holott valójában kurvaszar érzés. Közben beindult a colono is, Éva azt szerette ha lehetőleg két beteg már lent is van, hogy mehessen a vizsgálat gyors egymásutánban, mint a futószalag. Nagyjából ezekkel el is telt az egész délelőtt.

Néha előfordult, hogy egy beteget a GEA előtt UHra is el kellett vinni. Ilyenkor ráírtam az UHs beutalóra hogy ülő/fekvő, meg hogy: utána gasztro/colono, majd a beteggel elgurultunk a vizsgáló elé. Bementem felvetetni a papír, közben általában találkoztam Petivel is, aki a III-asról hozta le a betegeket. Miután a beutalót felvették a rendszerbe, átvittem a vizsgálóba, szóltam hogy már itt vagyunk, aztán kiültem a váróba a beteg mellé. Általában - tekintettel arra, hogy még utána lesz más vizsgálat is - hamar behívtak minket. Ha fekvő volt, elraktam az útból a vizsgáló asztalt, és a helyére toltam az ágyat, ha ülő, akkor átsegítettem a székből. Amint a vizsgálatnak vége lett, letöröltem a zselét a betegről, aztán irány tovább, végig a folyosón. Leparkoltunk a GEA előtt, én pedig bementem szólni hogy megjöttünk. Itt már többet kellett várni, attól függően, volt-e bent épp orvos. Begurultunk a vizsgálóba, felültettem a beteget a asztalra, majd segítettem elfektetni, és pózba állítani, attól függően, hogy alul vagy felül ment be az ujjnyi vastag cső. Miután megtörtént a vizsgálat, visszagurítottam őket a szobájukba. Nagyjából ez ment délig, addigra általában minden betegemmel végeztem, és jöhetett az ERCP. A beteget letoltam a gasztroba, ott az orvosa felvilágosította mivel is jár majd a vizsgálat, aztán átkísértem az ERCPbe. Felsegítettem az asztalra, majd beültem Zsóka néni mellé, a röntgen sugaraktól védett szobába. Amint vége lett a vizsgálatnak, az enyhén kótyagos beteget visszaültettem a székbe, majd feltoltam a szobájába. Aztán attól függően mennyi meló volt, vagy el tudtam jönni 1kor, vagy nem.

Optimális esetben 1:10kor már az ebédlőben voltam. Felvettem a tálcát meg az evőeszközöket, aztán a két tányér hamit, egy poharat, és leültem az ablak meletti asztalhoz. Az volt a kedvenc helyem az ebédlőben. Hoztam magamnak vizet, elővettem a könyvet, és olvastam evés közben, bár az utolsó hetekben előfordult hogy Fruzsival meg az orvostanhallgató gyakszis haverjaival ettünk együtt. Ebéd után jöttem haza, és attól függően mennyit aludtam éjszaka, vagy lepihentem vagy olvastam tovább estig, amikor is indultam be a városba. Így nézett hát ki egy átlagos napom. Persze volt olyan is, hogy a röntgenbe és az UHba én hordtam a betegeket, akkor sokkal több kört kellett megtennem, de azt a részét is ugyan úgy szerettem.

Természetesen vannak sztorik is.. mikor az ERCPbe úgy kellett berohannom ólom mellényben, hogy lefogjam a beteget, akivel az orvos és a 3 asszisztens nem bírt már, úgy vergődött.. vagy amikor colono közben az öreg úgy elkezdett visítani mint egy kisbaba, és az Istennek sem lehetett lecsitítani, bármit csináltunk vele, utána meg, mikor kitoltam, végig nézni az elszörnyedt arcokon a folyosón.. vagy mikor az egyik beteggel egyik nap lementem UHra, másnap reggel meg mikor mentem érte hogy viszem gasztróra, a nővérke szólt, hogy az illető megszökött éjszaka.. aztán persze ott volt az a beteg is, aki hangosan végig imádkozta a vizsgálatot, és a másik aki már meg sem szólalt, csak egyfolytában jajgatott, megállás nélkül ha baja volt, ha nem.. és a többi tucatnyi másik történet, ami most hirtelen eszembe sem jut.. na szóval nem unatkoztam, az a lényeg. Jó volt nagyon.