Timi meglepiszülinap

2011.11.05. 23:59 - viktornaplo

Egy hónappal előtte kezdtem el szervezni, ennek ellenére 8an voltunk. Szégyen. Nem nekem, azoknak akik nem jöttek el. Nagyon felbosszantott az egész ügy, bár nem az én hibám, hogy csak ennyien voltunk ott Timi állítólagos "barátai" közül...

Délelőtt találkoztam Zsuskával, bevásároltunk mindent a sütéshez, aztán mentünk fel hozzájuk. Elkezdtük csinálni a tortát.. hát persze, hogy semmi nem úgy jött össze, ahogy kellett volna. Szó szerint, ahogy írom: SEMMI. A torta lap is szar lett, a krém is, a sajtospogifalatot is elbasztuk. Aztán több órányi szenvedés után ráéreztünk mindenre, és  végre belejöttünk. Megmentettünk mindent, de a végét sajnos nem tudtam megvárni, jönnöm kellett haza készülődni.

Hazaértem, közben Timi telefonált, hogy mégsem busszal jön, hanem 6ra behozza Dóri. Remek, gondoltam magamban, hogy kötöm le addig itthon, hogy ne fogjon gyanút? Ekkor már úgy voltam vele, hogy leszarom, nem érdekel, a büdös életbe nem szervezek többé meglepetés bulit senkinek. Biztosra vettem, hogy tudja hogy mit tervezek neki, és teljesen elment a kedvem az egésztől. Na mindegy, szóval elkészültem, addigra már Anyuka legyártotta a szendvicseket.. horribilis mennyiséget. 6előtt kicsivel jött fel Vica, segített elvinni mindent Safiékhoz. Mikor megérkeztünk, kipakoltam mindent, elkezdtünk lufikat fújni, meg feldíszíteni mindent. Vica keveset szenvedett a lufikkal.. Közben megjött Tédé, Zsuska elhozta a tortát, ami egyszerűen lenyűgöző lett. Le a kalappal. Szóval telt az idő, de még Timi mindig nem hívott. Már épp kezdtem parázni, de mondom felhívom már mivan.. hát kiderült hogy még mindig otthon van. Nem tudja mikor indulnak, Dóritól függ. Na mondom az zsír. Épp 7 óra volt már, gondoltam megvárom akkor a barátnőit, akik fél óra múlva érkeznek meg, aztán majd ráérek még hazamenni. Tédé meg Vica elrohantak a laptopért, én meg Safival toltam egy kör biliárdot. Fél8ra kimentünk a megállóba, már Szandi ott volt. Vártunk még egy kicsit, de közben már el kellett indulnom hazafelé. Alig hogy itthon beléptem az ajtón, már csörgetett is Timi, hogy a centrumnál van, jön le hozzám. Pókerarc fel, kamuduma beélesítve, és vártam Timit. Megjött, lepakolt, és mivel már így is egy órás késésben voltunk az eredeti tervhez képest, szolidan, de mondtam hogy siessünk, mert már "Tédéék a városban várnak ránk, csak még előte ugorjunk be Safihoz a pulcsimért, és fűzzük be őt is hogy jöjjön velünk." HÁ'!

Végre leértünk, Safi előadott minden fotóval kapcsolatos szakkifejezést, hogy letudjuk Timit gyanútlanul csalogatni a pincébe, mert hogy ott van a "fénykép előhívó szoba" és hogy mutatni akar Safi képeket. Addigra már a többiek kiegészültek Petrával és Edittel is. Amikor beléptünk, és a villany felkapcsolódott, olyan jó érzés töltött el. Minden tökéletesen rendben volt, és a lényeg, Timi sem sejtett semmit, és nagyon örült. Saját bevallása szerint meg is ijedt, mikor rákiabáltunk, hogy BOLDOG SZÜLINAPOOOT! :D Volt pohárköszöntő, ajándékozás, meg minden, tök jól sikerült az este. Biliárdoztunk röhögtünk, Tédé a.k.a. Andro pakolta a zenéket, Safi lőtt egy csomó képet, jól éreztük magunkat. Nagyjából fél2ig bírtuk, aztán taxival az Újgyőriig, onnan pedig gyalog jöttünk haza. Nagy este volt, és minden jól sikerült, annak ellenére, hogy az elején mennyire paráztam.

süti beállítások módosítása