úrjatöltve

2011.07.04. 11:53 - viktornaplo

35 nap szünet után visszatértem. Mondogattam már egy ideje, hogy ideje lenne megint írogatni, de igazából csak az elmúlt 2-3 napban voltam úgy vele, hogy na most már ideje leírni, mik történtek.

Elsőként azzal kezdeném, hogy június 4-én egy kibaszott nagy ünneplés volt a stadionban, és utána a városban is. A meccsen legalább 8000en voltunk, mi az ultrák mellett álltunk, így az összes koreográfiában benne voltunk. Hatalmas élmény volt. A 7 szektoros drapitól a füstökön és a fényeken át, egészen a pályára rohanásig, és ott az ünneplés.. Timit a nyakamba kaptam, ugráltunk, énekeltünk, ordítoztunk, hatalmas volt. Időközben elhagytuk Danit, viszont miután az Újgyőriről bevittek minketa  VHra a különbuszokkal, találkoztunk Robiékkal. Ott is hihetetlen nagy ünneplés kezdődött. Először megjött a csapat egy nyitott tetejű buszon, felmentek a városházára, és onnan az erkélyről kiabáltak le nekünk, mi meg fel. Miután lejöttek, és a színpadon folytatódott az egész. A VHn is voltunk vagy 5000en, tőllünk visszhangzott az egész belváros. Örök emlék marad.

Június 11-én Dani szülinapja volt, Tiszafüreden. Csináltam neki egy drapit ajándékba, amit majd hordunk magunkkal minden meccsre. Odafele úton Tomival, Zolival, Szandikával meg Timivel csapattuk végig, úgyhogy a hangulat már ott megvolt. A buli nagyon nagy volt, volt meggysör is, meg még emellett töménytelen mennyiségű pia.. Szokásomhoz híven még reggel is söröztem, kevés ember akadt ki rajta.. szarnibele, én kurvajól éreztem magam.

Június 20-30ig volt gyaxim a megyeibe. Az első nap kicsit fura volt, úgy igazából nem is tudtunk mit csinálni, és a fekvőbetegosztályon tett első látogatás is megviselt egy kicsit.. de aztán végre kedden beindult a munka, és szereztünk is egy jó pontot Andinál azzal, hogy Zsófival mi kértünk először feladatot. Innentől kezdve úgy elröpült a 2 hét, hogy csak na. Most kifejezetten hiányzik, hogy nem kell menni. Nagyon jól éreztem magam végig, Jani, István meg Zoli is jófejek voltak velünk, befogadtak minket. Majdnem az egész gyakorlatot Regivel meg Zsófival ökörködtük végig, ha másért nem már ezért megérte felkelni minden nap 5:20kor. Na meg a 2500Ft ért is.. :DD
 

süti beállítások módosítása