második hét [nyáriszünet]

2010.06.07. 17:41 - viktornaplo

Vasárnap: [06.13]
Nem tudom mikor keltem, mert egész nap az ágyamban feküdöztem és hol aludtam, hol a meccseket néztem, persze aközben is elaludtam. Végül olyan 20:00fele magamhoz tértem, Anyussal beszélgettünk kicsit, aztán aludtam tovább a változatosság kedvéért.

Szombat: [06.12]
Délelőtt itt volt Zsuska, pakolásztak, főzőcskéztek Anyussal, aztán délben mentek Tiszaújba strandolni. Én inkább maradtam, sejtettem hogy tömeg lesz.. Helyette beváltottam végre a Sopronis pontjaim, aztán siettem haza a meccsre. Kibaszott unalmas volt, inkább lementem Barbival, én bicajon ő korin. Jó volt nagyon, utána megnéztük a délutáni meccset még. Este kis késés után taliztam Tédével, Én kajálás miatt, Ő bomba miatt késett. Ilyenek ezek a részeg cigányok, mindíg van náluk egy bomba, ha pont kellene.. :D
Na végül is mire odaértünk a Spárhoz, már Tomi, Éva és Danika bent voltak. Bevásároltunk gyorsan, aztán a pénztárnál azt is megtudtuk, hogy a Spáraban "pénzzel dolgoznak" ... Mentünk Bíróék elé, aztán 20:00kor két kocsival tovább Tiszafüredre, Bírószülinapra. Az odaút valahogy hosszabbra sikerül mint kellett volna, de nem bántam, abszolút jól éreztem magam. Megérkeztünk 2,5 óra után a házhoz, bemutatkoztunk mindenkinek, aztán kezdtük az ivást. Danika meg Sinkó le akarták vetetni a pólóm, mer állítólag mégsem tudtam inni, holott csak a rókát akartam elkerülni.. :DD Megalkották a "ne legyé má Tédé!" mondást is, amit az "attólmégegyfröccsötmegihatol"-lal és a "mi itt pénzzel dolgozunk"-kal egész este ismételgettünk. Nem tudom a densz mikor kezdődött, de az valami fergeteges volt. Ugráltam ki-be a szobából, üvöltöztünk, énekeltünk, hát adta nagyon. A szúnyogokat leszámítva kurva jó este volt. Méltó képpen hangoltunk Balcsira. Volt egy ott egy lány is aki velem egy napon, csak 3órával később született. Nagyon durva.. :DD Hajnalban még reppeltünk Dopemant Tédével, meg hülyültünk csomót, aztán én bealudtam fél6 fele. Nemtudom mikor keltem, de elég zombi voltam még reggel. Más már piára se tudott nézni, de mi söröztünk Danikával.. :DD Valahogy dél után indultunk haza. Minden egybevéve hatalmas este volt, eszméletlenül jól éreztem magam. napszáma.
 

Péntek: [06.11]
Reggel kelés, evés, kórház. Végre hivatalosan is eltávolították a gipszem, 5 hét után. Utána Anyussal vásárolgattunk, én voltam a hű szatyorhordozója. :D Hazafele már nagyon rohanni kellett hogy a VBnyitóra megérkezzek. Bár az első félidőn aludtam egy jót, a másodikat végig izgultam. Este folytatódott, taliztam Tédével és Bíróval, megbeszéltük a szombatot, aztán Tédével tovább Vikingbe. Meleg volt, tömeg, és a meccs is unalmas volt, de legalább jóléreztük magunkat. Denyó is megjött a második félidőre, aztán mikor a meccs végetért, még kicsit mászkáltunk a városban is. Hazajöttem, még beültem gép elé kicsit. Hajnal egykor Dakó rámír, hogy.. mennyünk má le inni.. Fogtam a maradék törkölyöm, meg egy sört, aztán gyerünk.. 3ig lent voltunk. Jó este volt abszolút.
"Ki ez a godzilla csaj?" /Denyó

Csütörtök: [06.10]
Reggel kelés, kis téblábolás, kis készülődés, nemigazán találtam a helyem. Délután fél2fele megérkezett Jocó is Anyukájával, és Etanénivel. Elkészült mindenki, mentünk ki a temetőbe. Búcsúztatás, a Pap beszéde, utolsó út, rózsadobás, temetés, részvétfogadás. 75éves volt Papó. Utána az összejövetelen szépen egybegyűlt a rokonság, de pár órára rá hatalmas üresség fogott el, mikor hirtelen megint csak néhányan lézengtünk abban a nagy házban. Etanénivel nagyon jót beszélgettem, egy csoda az az asszony. Lassacskán aztán elpakoltunk mindent, átöltöztünk, és indultunk hazafelé. Valószínűleg ma zártam be utoljára a kiskaput. Nehéz.

Szerda: [06.09]
Reggel aránylag sokáig aludtam, aztán reggeli. Tettünk-vettünk, takarítás, sütés főzés.. A lányok több mint 150fasírtot sütöttek ki a temetés utáni  családi összejövetelre. Zolival és Nagybátyámmal kimentünk a temetőbe délután, vártuk a sírkövest, hogy szétszedje a sírt a temetés miatt. Mivel azok késtek 1órát, a temető gondnokkal beszéglettünk. Hát az is mesélt olyanokat.. Este még telefonáltam Tédével és Andival is, nagyon jól esett.

Kedd: [06.08]
Reggel csörög a telefonom, Zsuska. Meghalt Papó. Fel sem fogtam hirtelen mi van, még vissza is kérdeztem, egyszerűen nem hittem a fülemnek. Semmi előzmény nélkül, egyszerűen csak elaludt.  Nemsokkal a telefon után hazajött Anyus is, összepakoltunk, és indultunk a Tiszaira. Ott találkoztunk Zsuskával, aztán levonatoztunk Szerencsre. Zoli és Betti már várt minket az állomáson, lementünk velük Cigándra. Megérkeztünk, közben körbetelefonáltuk a rokonságot, hogy mitörtént. Egyből a temetőre mentünk, úgy volt hogy halottas kocsi is hozza Papót mire odaérünk. Ehelyett 1,5 órás késéssel érkeztek meg. Mikor a ravatal uztán "haza" mentünk,  fura volt úgy belépni a portára, hogy már Papó nem volt sehol. Az esti beszégletésnél is azt vártam, mikor jön majd be. Nehéz feldolgozni.

Hétfő: [06.07]
Délelőtt megint Tédénél voltam, ment a szokásos hülyüléssel egybekötött meló. Hazajöttem, pakolásztam, lefoglaltam magam. 19:00kor taliztam Tédével: város, EurÉpa tér, aztán Pláza. Tali Denyóval, Spár, aztán kilátó. Kicsit szenvedtünk mire felértünk, de megérte, szép volt a naplemente. Szakadtunk egy csomót a feliratokon, meg alkottunk mi is párat.. az a vörös lány meg..<3 napszáma.

volt..

2010.06.07. 15:18 - viktornaplo

Címkék: trianon történelem fejtegetés

Szomorúan szembesültem vele az elmúlt napokban, hogy már nem szokás, vagy ha úgy tetszik, nem "menő"  Trianonról beszélni. Kétségtelen, hogy el kell fogadni a tényeket, mert nem tudunk már változtatni rajtuk, viszont attól, hogy nem beszélünk valamiről, még ugyan úgy létezik.

Aki mégis megemlékezik erről a napról, azt rögtön beskatujázzák, hogy: "Na, ez is Jobbikos.." Nekem ez a legsokkolóbb az egészben, hogy a Trianoni megemlékezés Jobbikos rendezvénynek számít. Ennek a napnak az egész ország gyásznapjának kéne lennie, nem csak egy párt híveié. Szomorúan szembesültem azzal is, hogy a társadalom döntő többségének fogalma sincs mi történt akkor, milyen hatása volt, és van még mindíg az életünkre. Igen, még ma is, ebben a percben, amikor ezt írom.

Nem kezdem el fejtegetni a szerződés pontjait, hogy mennyire jogtalan és igazságtalan volt. Ezt minden magyar gyereknek tanították. Tanították, nem pedig megtanítoták. Érzed a különbséget? Ugyan annyi figyelmet szenteltek neki, mint mondjuk a kora Újkornak Európa országaiban, aminek tulajdon képpen semmi köze nincs a mi jelenlegi életünkhöz, ellentétben Trianonnal.

Nem fogom elemezgetni a számbeli adatokat sem, hogy mennyi mindent vesztett az országunk a "békeszerződéssel". Azok csak számok, itt most az emberekről van szó. Fura, hogy azokat akik Trianonról beszélnek, vagy egyáltalán csak szóba hozzák, mások előszeretettel  nevezik nácinak, kirekesztőnek, és rasszistának. Na azokat akik ilyen hülyeségeket beszélnek, a történelem tudását inkább nem is minősíteném.

Szerintem a minimum az lenne, hogy aki ilyen jelzőket használ Trianon gyásszolóira, legalább az akkori történelmünkkel, tehát a békekötésig vezető úttal tisztába kéne lennie. Azokra az történésekre célzok ezzel, amik meggyőzték a nagyhatalmakat arról, hogy a magyarokat meg kell büntetni, és mégsem olyan ártatlan, elnyomtot nép, mint ahogyan ők addig gondolták.

Kossuth Lajos és a '48-49es szabadságharc után száműzetésben élő befolyásos magyarok minden vezető hatalmat megkerestek, és szimpátiát keltettek a magyarok iránt, remélvén hogy ezzel sikereket érnek el, és az országunk szabad lehet. Mint tudjuk ez nem sikerült, viszont a világ nagyrésze együttérzett a magyarokkal. Ezt rombolta le az 1880-as évektől kezdve a román, szerb, és főleg cseh külpolitika. Valótlan állításaik az országunkról olyannyira jól sikerültek, hogy az I. Világháború kitörésekor már szabályos gyűlölettel tekintettek ránk nem csak a nagyhatalmak, hanem a hirtelen felerősödött magyarországi kisebbségek is.

Tehát visszatérve.. én lennék a rasszista, aki az igazságot védi, nem az a pár cseh, román, szerb és szlovák vezető politikus akik a saját nyerészkedéseik érdekében valótlan álíltásokkal egész Európát ellenünk hangolták, és akiknek az utódaik még mind a mai napig ezt folytatják? Én vagyok a kirekesztő, aki megemlékezik erről a szégyenteljes napról, nem pedig a környező országok azon lakói, akik akkor is és ma is gyűlölettel tekintenek ránk?

A Trianoni békediktátum egy jól szervezett országot darabolt szét kis, önmagában semmit nem érő államokra. Ezt tanították ugye a könyvekben, de! Bele gondoltál már valaha, hogy ez mit jelent? Például.. ma, itt Miskolcon miért nem tudsz jóformán semmit se kezdeni magaddal? Mert nincs munkahely. Ez a város hosszú évtizedek alatt a kohászatra, az acél- és gépgyártásra épült. A 19. században élte fénykorát a Diósgyőri kohászat, ami emberek tömegeit foglalkoztatta vagy így, vagy úgy. Mivel a nyersanyagok döntő részét Erdélyből és a Felvidékről kapta a gyár, Trianon után egy csapásra megszűnt a termelés, és szép lassan leépült minden. Az a szenvedés ami a kommunizmus alatt volt itt, nem fogható ahhoz, ami az 1800-as évek vége felé, és az 1900-as évek elején folyt Miskolcon. Csak gondolj bele: Mi lenne ha a gyár még most is üzemelne? Lenne munkahely.. Nem azt mondom, hogy én arra vágyok hogy öntsem az acélt, meg kalapáljak a 40°-ban. A munkásokon kívül még irodai alkalmazottak, mérnökök, és beszállítók is dolgoztak még itt, azokról nem beszélve akik közvetve álltak kapcsolatban a gyárral, tehát akik kiszolgálták az embereket. A kórházak, boltok, üzletek, kocsmák.. Mindez csak egyetlen példa aközül a rengeteg üzem, vállalkozás és cég közül, amit Trianon tett tönkre Magyarországon.

Ezért írtam én még a bejegyzés elején, hogy Trianon a mai napig hatással van ránk. Ezért fáj nekem annyira ez az ítélet, és ezért emlékeztetlek téged is: nem szabad elfelejtenünk, hová vezethet egy rossz, megfontolatlan, és elvakult döntés.

süti beállítások módosítása