Most egy kicsit komolyabb bejegyzést írtam. Elég hosszú lesz, és tisztában vagyok vele hogy kb 2-3 ember fogja végig olvasni, de tudom hogy ők megértik, mit akarok ezzel.
1997be költöztünk ide Sajóvámosról. A költözésből egyedül arra emlékszem, hogy régi házunk előtt szaladgáltam, amig mindenki más pakolt, - 6 éves voltam, mi mást csinálhattam volna.. - meg hogy egy kék, utánfutós IFÁba pakolták be cuccainkat, én pedig elől ülhettem a sofőr mellett az ideúton.
Rögtön az első nap amikor lementem Zsuskával a házunk elé a játszótérre, találkoztam 3 gyerekkel. Ádám, Reni, Peti. Testvérek voltak. Ádám velem egy idős volt, a többiek fiatalabbak. Szinte azonnal összebarátkoztunk, és ami a legjobb, kiderült hogy a mi emeletünkön, a szembe lévő lakásban laknak.
Innentől kezdve egyfolytában velük lógtam. Szinte majdnem mindíg lent voltunk. Szerencse, hogy pont a házunk előtt volt egy játszótér - amit azóta elhordtak a vasascigányok. A gyerekkoromat is ez határozta meg: a játszótér. A homokozó, a csúszda, a hinta, a fogócska, a bújócska, vagy amit éppen kitaláltunk. Egész nap lent voltunk, játszottunk, és teljesen elrepült az idő. Fel sem tűnt, és hirtelen este lett. Nagyon jó volt mikor sokáig lentmaradhattam. Egy nagyon emlékezetes nyári nap egészen este 10ig voltunk lent, pedig még egészen kicsi voltam. Most.. hol lehetne ilyet?
Valahogy 2000-2001 környékén ismertem meg Norbit és Gabent. Eleinte nem szerettem őket, mert Ádámmal rosszban voltak. Egyszer Gaben meg Ádám nagyon durván összekaptak, Gaben nagymamáján múlt hogy nem verték szét egymást. Szerintem ez volt a legelső alkalom amikor láttam milyen mikor a vadállat előtör valakiből. Amikor Ádámék elköltöztek, csak akkor kezdtem összespanolni Norbival, és végül rajta keresztül Gabennal is. 12 éves voltam, mikor megismertem Marci és Titi-t. (amugy Kristóf volt a neve, de senki nem hívta így..) Marci szintén velem egyidős volt, vele is tök jól elvoltunk. Valahogy ez időben csapódott hozzánk Dani a 9.-ről, meg az Obbágytesók is. Ekkor volt divat felénk, hogy bunkereket építettünk és "háborúztunk" a kölykökkel a szomszéd játszótérről. Azok de kemény idők voltak.. Persze nem azért, mert folyamat ütöttük-vertük egymást. Egyetlen alkalomra emlékszem, mikor nem csak ugatás volt. Hárman jöttek, én egyedül voltam, mert a többieknek már haza kellett mennie. Még jó hogy akkor is nagy volt már a pofám. Nagyon büszke voltam magamra utána.
Valahogy 2004 májusában jött divatba a köpőcső. Hosszú, szürke, műanyag. Az egész Győri kaput bejártuk, mire találtunk egy villamossági boltot, ahol lehetett kapni PVC csövet. Méretre vágtuk, teletekertük szigetelő szalaggal, meg raktunk rá célzókát. Van egy meggyfa a kisutcánk végébe, onnan szedtük le az éretlen kis zöld bogyókat, az volt a muníció. Később, mikor megérett a meggy, annak a magjait lövöldöztük. Ekkor volt az a nagy jégeső is. Mi akkor is köpőcsöveztünk.. Az egyik ilyen csövem még mindíg megvan, de ez nem az első. Azt Gaben apja kettétörte.. Teszem hozzá, megérdemeltük. Még ezen a nyáron alakult meg a "Trió" is. Gaben, Zsolti meg én. Ekkor élte nálunk reneszánszát a bújócska is. Fúú de imádtuk. Ez volt életem második legjobb nyara. Minden reggel 10fele felkeltünk, lementünk a Szinvára "horgászni", olyan 1óra fele haza, ebéd, aztán vissza és vagy bújócskáztnk itt előttünk, vagy a "legelőn" volt foci egész délután. Mikor besötétedett, és már a labdát sem láttuk, leültünk egy padra, és beszélgettünk meg hülyültünk sokáig.
Ebben az időben, mikor valaki nem jött le, mert inkább játszott, vagy tanult estig, az égő volt. Legalább is mi elég gyökérnek tartottuk az ilyeneket. Bezzeg mi.. Egész nap a mászókákon csüngtünk, szaladgáltunk, fociztunk..
Most? Mit látsz: 12-14 éves kislányok és kisfiúk játszák a felnőttet, jobb esetben a városban kószálnak, rosszabb esetbe piával meg cigivel, kifestve, és úgy viselkednek, hogy azt rossz nézni. A játszótereken alig van élet az én időmhöz képest, és sok helyen a játékokat le is szerelik. Olyan, mint ha eltűnne a gyerekkor. Én nem tartom, és soha nem is tartottam magam utcagyereknek, mert sokan nálam is többet voltak lent, de ezek a mostani kis taknyosok..
Azt hiszem hogy én korom beliek után már egyre kevesebb gyerek járt le úgy mint mi. Mikor állunk Tédével Diósgyőrben a megállóban suli után, és elborzadva látjuk az iskolás kislányokat és kisfiúkat.. A tojáshéjj még a seggén, de már úgy öltözködik mint egy 20éves, és arról beszélgetnek, hogy: "majd MSNen talicsi, és beszcsi." Csodálkozok, hogy árut csinálnak magukból a lányok, mikor már ilyen kiskorban elkezdődik a butítás. Csúfolják aki nem öltözik márkás meg divatos cuccokba, aki nem festi magát 12-14 évesen, vagy aki nem csak a gép előtt gubbaszt egész nap. Fura ha valaki jóban van az anyjával és az apjával, nem csak szidja őket, hogy milyen köcsögök, mert nem engednek meg neki valamit, amire semmi szüksége valójában, csak hát minden barátnőjének van már.. Milyen szülő engedheti meg ezt? Nem elég hogy így is a TV neveli a gyerekeket, mert a szülők vagy késő estig dolgoznak, vagy szarnak a gyerekre.. Nem elég a kiközösítés.. nem elég hogy a tanárok nagyrésze a szemétbe sem való, nem hogy a tábla elé.. Itt már az internetet előtt bambul a kishugod/kisöcséd. Foci? Bújócska? Ugyan már.. Milyen ciki már gyereknek lenni..
A fiúk meg.. Kine találd, hogy majd Ő a bokorba fog bújkálni, vagy sáros lesz, netán még el is esik. Az meg, hogy megrúgják labdával.. elképzelhetetlen. Kis anyámasszony katonái. Én hiszek abban, hogy egyszer minden fiúnak át kell élnie, hogy milyen az, amikor egyszer jól elagyabugyál valakit, meg milyen mikor őt is jól megverik. Kellenek azok az alapvető élmények gyerekkorban, amiktől igazi felnőtt lesz. Ha egyfolytában a számítógép meg a TV előtt ül, hogy fogja megtanulni, hogy álljon ki magáért? Hogy lesz magabiztos? Attól hogy karakterekkel meg szmájlikkal elküld valakit, nem lesz keményebb. Persze, én sem azt mondom hogy verekedjen mindíg, de azért csak védje meg magát, ha arról van szó. Arról meg nem is beszélve, hogy ezzel ér el igazi tiszteletet nem azzal hogy pénzesek a szülei, meg menő mert drága ruhákba jár, és mindent megkap amit akar. Persze az is más kérdés, hogy a szülei ezzel kompezálnak, amiért nem foglalkoznak vele. "Te csak megszültél, te nem vagy anyuka.."
Az én Édesanyám szeretetben és becsületben nevelt fel engem is, nővérem is. Tisztességre tanított, és büszkeségre. Apám helyett Anyám volt, és minden tőlle telhetőt megtett azért, hogy semmiben ne szenvedjek hiányt. Érdekes módon sosem hisztiztem, és soha nem is kértem semmi hülyeséget. Egészen kicsi koromtól értettem mit jelent az, hogy most nem engedhetjük meg magunknak. Az én Anyukám törődött velem, és mindíg mellettem volt, ha bajom volt. Nem a pénzével kompenzált, hogy nem foglakozik velem. Mi beszélgettünk, nem TVztünk. Mesét olvasott nekem, és énekelt is esténként mikor még kisebb voltam, nem csak bedugott az ágyba, azt: aluggyá. Jóéjtpuszit adott, és betakargatott.
Én is így fogom nevelni a gyerekeim. Aztán ha megadatik, hogy fiam szülessen.. ugyan akkora trógert nevelek belőlle, amilyen én voltam gyerekkoromban.
