Ma volt az első napom, mint nemhivatalos Győri kapui polgárőr. Este fél7kor Gaben előtt találkoztam a többiekkel. Bemutatkoztam, és már az elejétől nagyon közvetlenek voltak. Mint ha már hetek óta ismernénk egymást. Először felsétálltunk az Újgyőrire, ott álltunk egy darabig, majd vissza a Szinva-parton, el a Kisteszkóig, és onnan haza. Semmi komoly esemény nemtörtént szerencsére.
Leadtam a jelentkezési lapom, és majd fényképet is kell csináltatni az igazolványhoz. Az is lehet, hogy Gabennel fogjuk majd szerkeszteni a honlapját a Győri kapui Polgárőrségnek. Várom már.
Szeretném komolyan venni ezt az egészet.