10.31. szerda
Amint vége lett az anat gyaknak, rohantam is haza. Gyorsan összepakoltam, levágtam a hajam, megfürödtem, csináltam hamit az útra, és már indulnom is kellett. Enni sem volt időm, és mint utólag kiderült, pár dolgot otthon is felejtettem. Végül is 4 táskával indultam el: egy hátizsák, egy oldaltáska, egy vállra akasztható utazótáska, meg egy gurulós bőrönd. Kb mint egy karácsonyfa. Induláskor paráztam is, hogy nehéz lesz ennyi pakkal közlekedni, pedig nem volt nagy szám, ahogy utólag kiderült. Kicsit késésben voltam már mikor elindutam, de gondoltam úgyis késik majd a vonat, nem lesz semmi para... Hát persze hogy most jött pontosan... Felszálltam, elhelyezkedtem az első ülésem amit találtam, és már indultunk is. Pestig eseménytelenül telt az út, unalmamban elkezdtem rejtvényt fejteni abból az újságból, amit Timinek vettem ajándékba, nehogy elfelejtsen magyarul. Kicsit olyan volt, mint a Forrest Gumpba: "Hoztam egy kis csokoládét, de párat már megettem belőle." Leszálltam a Keletibe, előre baktattam a táblához, de mire oda értem, már be is állt a vonat. Beültem egy fülkébe, full egyedül voltam. Megkajáltam az egyik fantasztikusan szétpergő gyrosom... ez volt az utolsó alkalom az úton, hogy tudtam enni. Nagyjából 15 perccel indulás előtt már tele volt a fülke. Kicsit paráztam, hogy amiért nincs helyjegyem, Bécsig majd állnom kell, de ahogy láttam, senkinek nem volt mellettem. Győrben kiürült a fülke, aztán egy kicsit kattant nő meg a csivavája ült be hozzám. Bécsig előadta a fél életét, néha sutyorgott, néha hangosan beszélt, fogalmam sem volt igazából hogy nekem dumál-e vagy a kutyájának... érdekes társaság volt. Alig vártam már hogy megérkezzünk. Vonatról le, át egy másik peronra, vonatra fel Kb 7 percet töltöttem el a mászkálással, de a tököm lefagyott. Megkerestetem a fülkém, berámoltam a cuccom, de közben már meg is jött egy család, meg még egy csaj.. meg még egy anya a kisfiával. Nagy nehezen elhelyezkedtek, beletelt vagy háromnegyyed órába. Ez azért volt para, mert egy ember is alig fért el az ágyak között, szóval mire elült mindenki, csak addigra tudtam én is befészkelni. Kicsit kellemetlen volt a szituáció, mert azok ott elkarattyoltak németül, de én meg lófaszt se értettem az egészből, és néha nem tudtam elönteni hogy nekem pofáznak, vagy csak egymás között rólam. A fülkében három ágy volt egymás felett mindkét oldalon, én a középső ágyat kaptam. Kb 180 cm hosszú, és 1m széles volt a fekhely, így kifejezetten nehéz volt elhelyezkedni. Alig bírtam
elaludni...
11.01. csütörtök
...már ha lehet alvásnak csúfolni ezt az állapotot. Életemben nem voltam még ilyen szar helyzetben. Fél óra szundítás, egy óra fetrengés.. ilyen felosztásban telt az idő 4óráig, amikor is már végképp nem tudtam visszaaludni. Ekkor már Innsbruckban voltunk, egy megállóra Ötztaltól, de valamiért itt 1,5órát várakoznunk kellett. Kínomban már felöltöztem, és kiálltam a folyosóra bámészkodni. Marha sok minden láttam az éjszaka közepén egy full kihat állomáson.. Aztán jött egy pali, aki visszaadta a jegyem, a mit még akkor vettek el mikor beszálltam. Több se kellett... beviharzottam a fülkébe, összeszedtem minden pakkom, szartam le ki alszik meg ki nem, én léptem... Rendesen megkönnyebbülés volt leszállni végre. Átsétáltam az aluljárón, fel a főépület elé, és gondoltam megcsodáltam ezt a kurvahosszú szerelvényt, mire megint hallom hogy valaki németül dumál nekem. Egy csaj volt, azt gondolhatta hogy nem tudom merre kell menni, mert igen csak segíteni akart megtalálni a buszmegállót, és hiába mondtam neki hogy vágom merre kell menni, de még vagy öt-tíz percig ott ácsorgott körülöttem és az igen gyér angol tudásával szeretett volna útba igazítani. Kedves volt tőle, csak kicsit túlzásba vitte. Volt még fél órám a buszig, úgyhogy betoltam egy rántott húst, és közben arra gondoltam, hogy fogom Timit szanaszét ölelgetni és csókolgatni ha meglátom. 6:20kor megjött a busz, beültem leghátra, és szinte azonnal be is aludtam. Mire felkeltem, már világos lett. Nagyjából vágtam hogy hol lehetek, és csodálkoztam is, mert egy óra alatt beértünk Söldenbe, mivel a menetrendbe 1,5 órát írtak. Még jó hogy időben felkeltem. Leszálltam a buszról, aztán elkezdtem sétálni a hotel felé, és szóltam Timinek is hogy hamarabb jöttem meg. Épp a bejárat előtt találkoztunk össze. El sem akartam engedni. Olyan jó volt végre élőben is látni, nem csak Skypon. Csodálatos pillanat volt. Utána gyorsan bejelentkeztem, és mentünk is az apartmanhoz. Épphogy ledobáltam minden cuccom, már borítottuk is be egymást az ágyba, és csak ölelkeztünk, meg csókolóztunk, meg vigyorogtunk hosszú percekig. Odaadtam Timinek az ajándékokat, megpróbáltam olyasmiket is hozni, ami itt nem nagyon van, és tudom hogy hiányzik neki. Szerencsére jól választottam. Timi is készült nekem, a hűtő tele volt minden féle sörrel, meg csomó kajával. Közben megjött Hani is, de nem maradt sokáig, mert Gabival épp költözés közepén voltak. Lemostam még magamról az út porát, aztán Timivel ágyba bújtunk. Eszméletlen volt. Összebújtunk utána, és én azt hiszem akkor el is aludtam. Pár órával később ébresztett Timi, hogy lassan ébredjek, mert estére hívott vendégeket, és főzni kell nekik. Csilis babot készítettünk, a specialitásunkat. Bár kétszer is elbasztuk, és Timi kicsit idegeskedett is emiatt, pedig Isteni lett. Végül csak Hani&Gabi, és Enikő jöttek, a többiknek melóhelyen volt kavarodás. Megkajáltunk, söröztünk, beszélgettünk sokat, de közben már mindenki majd elaludt, úgy teletömtük magunkat. 9fele el is mentek a többiek, mi pedig mint két farönk, úgy dőltünk be az ágyba.
11.02. Péntek
Reggel Timi 6kor kelt, mert kellett mennie dolgozni, én még utána vissza feküdtem. Fél9ig aludtam, utána ébredés, majd reggeli. Kicsit gépeztem, tévéztem, aztán felporszívóztam, elmosogattam, és kiültem ez erkélyre tanulni. Csodálatos volt a kilátás, olyan érzésem volt, mint ha körém lenne vetítve a táj, és én csak egy üres teremben lennék. Mint egy álom. Délben feljött Timi, Hani meg egy munkatársuk, Dóri ebédelni. Bőven maradt még a csilis babból, mivel tegnap 2 nagy fazékkal főztünk, így ez volt az ebéd. Megkajáltak, aztán mentek vissza melózni. Utána tévézgettem tovább, elkezdtem naplót írni, aztán már jött is Timi. Elengedték hamarabb, mivel holnap mégis csak be kell mennie egy fél napra, pedig úgy volt, hogy a szombatja az végig szabad lesz. Összeszedtem magam, aztán kimentünk sétálni. Csodálatos hely ez. Ha nem lenne 10 hónapig tél, simán élnék itt. Egy folyócska csörög végig a völgy aljába ahol a városka is van, és az egyik részénél kb 20 méter magasban egy függőhid megy át felette. Nagyon komoly. Timi kicsit be volt tojva, mondta is hogy neki havonta egyszer bőven elég ezen átkelni, mert annyira nem rajong érte, pedig olyan szép kilátás volt onnan mindenfelé. Csináltunk pár képet, aztán bementünk az Empriseba. Vettünk édességeket, csipszet, sört, meg még csomó mindent, aztán folytattuk a sétát. Úgy néz ki itt a hegy, hogy a felső harmadában, a legtetején hó, középső részen sűrű fenyves, az alsó harmadban meg nagy füves dombok, amiknek az aljában vannak a házak. Felmásztunk egy ilyen domb tetejére, onnan is fényképezgettünk, aztán vissza a Sonnalpba, majd megint ki. Besétáltunk a "belvárosba", szétnéztünk, vettünk kis ajándékokat, mentünk egy csomót. Olyan jó volt kézen fogva sétálgatni, néha meg-meg állni, csókot váltani, ölelkezni... legszívesebben sose mennék haza, csak lehessenek még ilyen minden perceink. Csak az vigasztalt, hogy még van egy napunk. Közben folyamatosan esteledett, és a völgybe már a nap nem sütött be, de a hegycsúcsok szó szerint világítottak, ahogy a havon megcsillantak a napsugarak. Olyan szép hely ez... Tettünk egy jó nagy kört, és elég hűvös lett már, mire visszaindultunk. Miután megérkeztünk, nemsokkal később hívott minket Hani, hogy Gabi nemsokára itt van értünk, és akkor menjünk fel hozzájuk. A régi pecójukba mentünk, amiből épp most vitték el az utolsó dolgaikat. A végső takarítás közepén voltak, úgyhogy vacsoráztunk, és segítettünk nekik mi is. Úgy volt hogy ezután átmegyünk velük az új lakásukba, de addigra Timivel teljesen elfáradtunk, és inkább jöttünk haza. Még akartunk gyújtani egy szivarkát, de sehol sem találtunk tüz szerzámot, így letettünk róla, és inkább mentünk aludni.
11.03. szombat
Eddig ez volt a legjobb éjszaka. Olyan szorosan bújtunk össze, amennyire csak lehetett, és nagyon jól aludtam. Timi, szegénykém megint kelhetett 6kor, és mennie kellett dolgozni. Én ma is fél9kor keltem, megreggeliztem, mosogattam, főztem teát, és naplót írtam. Kicsit TVztem, aztán délben meg is jött Timi. Eleinte úgy terveztük a napot, hogy felmegyünk a gleccserhez, de mivel a nap fele már elúszott, így inkább a maradék időt egymással töltöttük, szorosan összebújva. Ebédre megcsináltuk a sültkrumplit, kicsit érdekesen indult az is.. Valahogy nem megy most a kajakészítés beindítása. Amíg az sült, kiültünk az erkélyre. Timinek volt pár szál szivarkája, azt ellőttük.. fless volt. Úgy igazából semmi különös dolog, csak úgy maga az érzés, ami miatt azt mondom, hogy jó volt. Nagy nehezen a krumpli is elkészült, és evés közben elkezdtük nézni a Macskajajt. Kb ezredszerre láttuk már mindketten, de még mindig hatalmas film. Nagyjából a felénél járhattunk, mikor telefonált Hani hogy végzett melóba, és menjünk, üljünk be valahová. Kis sétálgatás után egy amcsi, motoros bárba ültünk be. A lányok elmentek sörért, én addig maradtam a helyünkön, figyeltem a cuccokra. Alig hogy elmentek, megszólalt a Sweet Childhood o' mine.. mennyi ennek az esélye? Amúgy egy jópofa 3 decis korsóba csapolták a sört. Úgy behúztam volna.. pont bele illett volna a gyűjteményembe. Kár hogy nem Miskolcon voltam. Bár őszintén megvallva, ezt leszámítva egyáltalán nem hiányzott a város. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyet mondok, de abszolút el bírtam volna képzelni hogy többet haza sem jövök, és szarok magasról mindenre. Többek között ezt is beszélgettük még a kocsmában, meg hazafelé, hogy mennyire másabb kint minden... mennyire előrébb vannak az emberek agyban is, meg színvonalban is. Nem szeretném elkezdeni hasonlítgatni a dolgokat, mert hosszú lenne a sor, és amúgy is tök felesleges.. viszont nagyon meghatározó volt ez az este az életemben, ilyen szempontból. Egyébként lenyűgöző látvány, ahogy éjszaka a hegycsúcsok mögül felsejlenek a hold sugarai, és bevilágítja azt a pár felhőt, ami az égen úszik. Olyan közel, és úgy ragyogtak a csillagok, mint ha egy ugrással simán elkaphattam volna őket. Gyönyörű hely. Miután lefeküdtünk olyan szorosan magamhoz öleltem Timit, ahogy csak lehetett. Nehéz volt elaludni, tudván hogy holnap már indulnom kell.
11.04. Vasárnap
5kor keltünk. Nehéz volt. Összeszedtem magam, aztán elindultunk a buszmegállóba. Szinte teljes volt a csend. Volt még egy kis időnk a buszig, így álltunk még a kihalt utcán. Azt hiszem erre mondják hogy volt időnk elbúcsúzni, de ez sosem ilyen egyszerű.. Sosincs elég idő. Legszívesebben bebújtam volna a bőre alá, hogy mindig vele maradhassak. Mikor felültem a buszra, és elhaladtunk Timi mellett, úgy éreztem mint ha egy darab a testemből kiszakadt volna. Lehet sikerült... A busz út nagyon nehezen telt el. Miután megérkeztem Ötztalba, még volt 1,5 órám a vonat indulásáig. Ott is teljes kihaltság volt egy jódarabig, így tudtam gondolkozni. Aztán végre megjött a vonat is, és most láthattam mindazt, amiről az odaúton lemaradtam az éjszaka sötétje miatt. Lenyűgöző volt. Ahogy egyre lejjebb jöttünk az Alpokból, úgy lett a levegő is egyre füstösebb, mocskosabb. Linztől már alig láttam 800 méternél tovább. Az előttem lévő ülésen 3 kiskölyök ült, arra ébredtem hogy rajtam röhögnek. Mármint ahogy alszom. Miután felkeltem, ragasztottak az ülésük háttámlájára egy "HI!" feliratú postit-et. Elkezdtem velük egy kicsit levelezni, aranyos kis idióták voltak. Bécsben volt két órám a csatlakozásig, így mivel nem tudtam mit csinálni, elkezdtem mászkálni a Westbahnhof környékén. Végül is egy térre ültem le, bontottam egy sört, meg faltam egy kis chipset. Kicsit távolabb egy csapat srác állt, az egyikük gitározott meg énekelt. Magyarul. Mögöttem egy párocska ült, szintén magyarok. Milyen már ez? Fél óráig nem volt Bécs közepén egyetlen német ajkú sem 20méteres körön belül. Mivel elfogyott a sör, visszamentem az állomásra. Befutott a vonat is, tömve volt, de találtam helyet. Este 7re beértünk Pestre, vettem még egy helyjegyet Miskolcig, aztán fel az ICre, majd haza. Hosszú út volt. Megérte. Már csak 46 nap.
