tizenkettedik hét [nyáriszünet]

2010.08.17. 10:41 - viktornaplo

Vasárnap: [08.22.]
Délelőtt felkeltem, összepakoltam, takarítottam, aztán mentem Anyus elé. Hazaértünk, tartott egy kis élménybeszámolót, aztán lepihent, én meg este mentem Diósgyőrbe Tédéhez. Sétálgatunk, meg ittam egy játéksört is. Hazajöttem, lefeküdtem alduni, aztán valahogy éjfél után az egyetemről ideszűrődő zenére keltem. Nem volt semmi, hogy így ide lehetett hallani.. Végül is nem nagyon bántam, mert pont az egyik kedvenc filmem ment a TVbe..

Szombat: [08.21.]
Durván lebetegedtem, szinte egész nap az ágyat nyomtam. Mondjuk délután azért elmentem Danival meccsre.. Békéscsabával játszottunk, az első hazai meccs volt mióta az nb2be lecsúszott a csapat. Hát mit ne mondjak.. egy kalap szar volt. 0-2re kaptunk ki, és.. egy kezemen megtudom számolni hány helyzete volt a csapatnak. Igazából az egész meccsben csak az ordibálások voltak jók, főleg mikor a konferansziénak küldtük.. Este 8ra feljött Tédé egy kicsit Postalozni, aztán taliztunk Dakóval és Törökkel. Először itt előttünk iszogattunk, aztán bementünk az eurÉpa térre. Odajött hozzánk egy teljesen ismeretlen srác is, osztotta ott nekünk, hogy miért nem megyünk sehova, mér itt ülünk, meg hogy menjünk vele bulizni. Közben odajöttek a zsaruk is igazoltattak minket, ez a köcsög meg ott baszogatta az egyiket. Na már akkor kezdett zavarni engem is.. Azt se tudjuk ki volt, azt miatta büntettek meg majdnem.. Végül elhúzott az is, a rendőrök is, mi meg lassan hazaindultunk. Jó este volt amúgy, szakadtunk egy csomót..
"Jösz kúrni?" .. "Mejjbe baszhatlak? - PIFF" .. "Túrósgumifasz"

Péntek: [08.20.]
Este telkes volt. Elég viccesen kezdődött.. Tomi majdnem otthon felejtett, aztán mikor megérkeztünk, Danikát kivéve mindenki elment ide-oda. A sátrat is egyedül állítottam fel, sötétben ráadásul.. hát szép volt. Na visszajött mindenki, elkezdődött a hepaj. Zolival annyit kiabáltunk meg énekeltünk.. Kötöttem egy kendőt a fejemre Tupac sztájlba is.. akkora volt. Az elején kis háziborral rákészültem, sütöttünk virslit is, aztán evés után előkerült a vodkám is, onnantól meg adásszünet. Az utolsó emlékképem, hogy leteszem a második kör piám, aztán egyszer csak felkelek a házban, hajnal 4kor. Bemásztam a sátorba, még üvöltöztem egy kicsit, aztán elaludtam. Reggel elég szarul voltam, de hihetetlenül vicces volt. Csak a "fürdés" a hordóból.. :D

Csütörtök: [08.19.]
Délbe keltem, bár még így is csak 9óra alvás volt az elmúlt 2napból. 2kor taliztam Norcsival és Eszterrel plázában, aztán beültünk még egy korsó sörre. Durva dolgokat tudtam meg, igazából alig hittem a fülemnek. Fél4küröl csatlakozott Tédé is, indultunk is bowlingozni. Szinvaparkban először hely nem volt, Plázában meg kurva drága volt, úgyhogy visszasétálltunk inkább a Szinvába, aztán kis várakozás után lett is szabad pálya. Maga a bowling fergeteges volt, nagyon-nagyon jól éreztem magam, így meg, hogy egyikőnk sem tud rendesen játszani, főleg nagyon élvezetes volt. "Csirkebowling"
Eredmények: 1.kör - 2.kör Egy óra játék után jöttünk haza végül. Este 8fele jött fel Tédé, megittuk a Rakit, közben csapattunk egy kis Postal2-t.. hát mekkora játék az még mindíg.. "Heló, aláírná a petíciómat?" Vettünk fel kb 20perc "karaoke" anyagot is.. csak a mulatós.

Szerda: [08.18.]
Reggel hazajöttem Ongáról, de nem tudtam aludni. Meg is szívtam ezzel este.. Délután elkísértem Anyukát a buszhoz, hazajöttem, összeszedtem magam, aztán este 8fele mentünk ki Tapolcára. Megtartottuk mindenki 18. szülinapját, úgyhogy jól sikerült este volt. Simivel meg még pár arccal végig hülyültünk a konyhába, nagyon jó volt a hangulat. Voltak valami zsaruk is, bár azt nagyívben leszartam. Ismét befeküdtem a kádba egy kicsit, de így hogy nem voltam bebaszva, csak szimplán hullafáradt, nem adta annyira. Hajnali kettő előtt egy kicsivel indultunk el, lesétálltunk egyetemre, onnan 31essel vízügyig, aztán meg haza pótlóval. Eszméletlenül fáradt voltam már, csoda hogy kibírtam a bulit. Milyen jól tettem, hogy nem ittam be..

Kedd: [08.17.]
Hamar eltelt a délután, egyszer csak az Ongára tartó buszon találtam magam Norcsival, Zsuzsival meg Tédével. Este 8küröl értünk ki, Bubszi meg Simi már mindent előkészítettek a hússütéshez, épp csak szén nem volt. Borzasztóan éhesek voltunk már, így nekiestünk a rágcsáknak, de nem nagyon csillapította az éhségem, főleg úgy, hogy a bepácolt hústól félméterre ültem.. Norcsival szórakoztunk csomót a mécsesekből kifolyt viasszal, a végén meg csináltunk egy szivecskét. Végre megjött a szén, végre ettünk.. ahhh... ízorgazmus. Felülmúlta a legutóbbit. Egyébként jó hangulat volt, és fényderült Bubszi titkára is, hogy egy gombafejű vietnámi volt kiskorában. Olyan hajnal1-2óra fele mentünk be a házba, még TVztünk egy kicsit, aztán valahogy félnégy fele aludhattam el, a Reno 911en. Hát mégegy olyan beteg sorozatot.. kész.

Hétfő: [08.16.]
Délelőtt palacsintasütés.. 30/4!! Hihetetlenül büszke voltam magamra, megérte a több éves szenvedés, meg az idegeskedés, hogy mindíg szétszakadt a fordításnál. Az esti vihar után nem csak a net, a kedvem is elment, így nem is mentem sehová. Inkább maradtam itthon, és egész éjszaka filmeztem.

süti beállítások módosítása